2008. augusztus 20., szerda

Sajtorta jobban

Sajtorta jobban- mert augusztus 20. lenne



Szakdolgozat írás időszaka van, nem pedig főzés, meg blog írás és legkevésbé az emberi kapcsolatok ápolásának időszaka-de úgy döntöttem, hogy mivel idestova több mint fél éve vizsgák, szakdolgozat, költözés államvizsga, rossz és rosszabb időszakok váltják egymást, ezért akár ki is rakhatnám a november után jövök táblát a blogra. A döntésem az lett, hogy az egész életemre, és a blogra is kiteszem a csökkentett üzemmód táblát.
Sajt torta volt a cél, de jobban mint az előzőek. Eredményét tekintve a krém jobb lett mint az eredeti „ami” recept.
Készült tészta és tészta nélküli változat is, illetve inkább ez készűlt.

Sajttorta eper öntettel

Tészta: /elhagyható/

20 dkg vaj
17 dkg Gullon Diet Nature keksz ledarálva (teljes kiőrlésű és édesítőszerrel készűl)
13 dkg darált dió
1 kk. fahéj
1 kk szegfűszeg
2 ek. Amaretto



Sütőt felpöckölöm 150 Celsius fokra. A kekszet és a diót beledobálom a konyhai robotgép elnevezésű masinába amibe a késes betétet kell elhelyezni a keksz dobálás előtt, majd működésbe hozom amennyiben van áram. A szobahőmérsékletű vajat meg a maradék hozzávalókat is beleszórom, és további 1 percig működtetem a konyhai robotgépet. A tészta tortaformába kerül kulturáltabb helyeken (nálam nem mindig), és szépen megvárja amíg a krém is elkészül. Közben a sütő melegszik.

Krém:

50 dkg görög joghurt
10 doboz Philadelphia (light) sajtkrém
3 db bio tojás
1 rúd vanília teljes belseje
1 tk. reszelt citromhéj
1 tk. reszelt narancshéj
1 ek. narancsvíz
2 ek. vanília aroma
Kalória mentes édesítőszer ízlés szerint



Kisebb közjáték következik: a konyhai robotgépet előkészítettem a következő felvonás kezdetére- bödön mosogatás-késes betét mosogatás, bödön visszatesz, bele krémes betét kerül. Következhet a második felvonás. A szobahőmérsékletű hozzávalókat mind beleteszem a bödönbe, és 2 percig folyamatosan működtetem, egészen addig, amíg jól elkeverednek az alkotó részek. A krémet a tésztára öntik álltalában-de abban a kúltúr körből ahonnan én jövök ott csak néha. Tésztát a gyerekek a szomszédok és vendégek érdemelnek más, és főleg én nem. Mini tortákat készítettem azért egy két darabot.

Eper öntet

25 dkg eper
2 ek. citrom lé
Kalóra mentes édesítő

A legegyszerűbb nagyon sokszor a legjobb, ez pont egy ilyen dolog az eper öntet is. Az epret le kell turmixolni, majd íz fokozás céljából citromlével, és édesítővel ellátni, és szépen megöntözni a sajt tortát vele.

Ja és repülőgépek-az fontos az Ünnephez! Természetesen KÖTELÉKBEN!



GourmandLizard

2008. augusztus 14., csütörtök

Az új hely neve SAVOUR lesz!

Az új hely neve SAVOUR lesz!



Esztergomban voltam múlt héten és teljesen véletlenül lekeveredtem a Duna parti sétányra, ahol nagy készülődés volt. Jó volt látni, hogy micsoda pezsgés van Budapesten kívül is-(SBB-nek üzenem, hogy van ahol van)
Valamiféle bor fesztivál lehetett vagy mi… A standok tömve voltak nagyon kedves és készséges bortermelők jobbnál jobb boraival. Az előző mondatom azt jelenti, hogy meglepően jó borokat kóstoltam –bár túlzásba nem vittem , mert vezettem, de annál többet vásároltam.
Utána néztem az eseménynek és megtudtam , hogy szombaton és vasárnap a Mindszenty téren és a Kis-Duna-sétányon rendezték az V. Regulus Borfesztivált. A program a bor, az Esztergom környkének bortermelőinek borait mutatta be mint például Muzsla, Párkány, Neszmély, Kesztölc kiállító borosgazdáinak, valamint a Vinum Ister-Granum Euroregionis borlovagrend tagjai által ajánlott borokkal.
A lényeg most jön: Új sajt és finomság bolt fog nyílni Budapesten amit ott Esztergomban kellett megtudnom. A neve Savour lesz, a címe 1054 Alkotmány utca 4. Természetesen akkor kell megnyitniuk, (szeptember vége október eleje) mikor úgy néz ki hogy végre befejezem a tanulmányaimat a BGF-en.
A lényeg, hogy ígéretesnek tűnt, mert nagyszerű és bőséges sajtvariációt kínáltak mindössze 1500 HUF-ért. Nagyon kedvesen franciául köszöntöttek, ezért franciául válaszoltam és beszélgettem velük, és elmondták hogy késni fognak a nyitással és hogy nem csak sajtban hanem borban is fognak utazni. A kenyerük is finom volt állítólag, mert természetesen nem kóstoltam meg, de mindenképpen szép volt. Kaptam egy kupont is aminek köszönhetően 10% kedvezményt fogok kapni.
Izgatottan várom a nyitást.


GourmandLizard

2008. augusztus 8., péntek

Fosszilis eper desszert

Fosszilis eper desszert




Régen posztoltam már mert mindössze 24 vizsgát kellett megcsinálnom, hogy aztán majdnem ne tudjak államvizsgázni novemberben-de a nagy magyar felsőoktatási igazsággal nem terhelnék inkább senkit.
Tehát még mikor nagyban tartott az eper korszak idén úgy döntöttem, hogy mivel az eper az egyik legkevesebb kalóriát tartalmazó gyümölcs kitalálok valami epres és krémes könnyű cserébe nagy élményt nyújtó desszertet amit bátran lehet enni lelkiismeret-furdalás nélkül.
Természetesen ez azt jelenti hogy cukor és laktóz mentesíteni kell a desszert projektet.
Tehát jelen esetben szója joghurttal lett helyettesítve a tej termék, de természetesen rísz, zab mandula tejjel is helyettesíthető a desszert fehér része.
Zselatin helyett agar-agart (E 406 ez a titkosított neve) használtam mert jobban illik az a textúra a mutatványomhoz.

Eper zselé tengeri szellővel
(az agar agar (E406) miatt-egzotikus fancy ultra cool neve lett)


40 dkg eper
40 dkg (1 doboz) bio Sojade szója joghurt
Just like sugar édesítő
1 vanília rúd
1 kk. citromlé
agar-agar por

Csokoládé öntet

50 g 86%-os csokoládé
2 ek. olíva olaj
1 kk. Cointreau



Az epret le kell turmixolni hozzá kell adni a citrom levet és ha szükséges akkor az édesítőt, majd egy teáskanál agar agar port hozzákeverni az eperhez és kicsit megmelengetni egy lábasban. Aztán mehet a formába és a hűtőbe amíg a krém rész elkészül.
Miután az agar agarnak nem kell olyan hőfok mint a zselatinnak tényleg nem kell, hogy felforrjon.
A szója joghurthoz édesítőt és vaníliát adok és ugyanúgy mint az eperhez hozzáadok 1 tk. agar-agar port és egy lábosban melegítés közben simára keverem az egészet.
Amennyiben sima a szójakrémünk akkor ráönthetjük az eper rétegre, és visszatehetjük a hűtőbe szilárdulni.

A csokoládé öntet roppant egyszerűen készül szerintem. Egy mikróban használható pohárba 2 ek. olíva olajat teszek és erre kis darabkákra tört csokoládét. Olvasztó funkcióra állítva a mikrót 1 percre beteszem a poharat. A csokoládé szépen beleolvad az olajba, hozzáadom a Cointreaut és jól összekeverem az egészet.
Ezzel meglocsolom a epres szójás zselét és készen is vagyok



Szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek hogy a desszert politikailag teljesen semleges.

GourmandLizard